Az idegenforgalmi adó a helyi önkormányzat képviselő-testülete által kivetett adó, amit a vendégéjszakákat eltöltőknek kell megfizetnie, de beszedése a szállásadó feladata. A beszedést követően havi bevallás keretében kell a helyi önkormányzat felé elszámolni és részükre az adót megfizetni. Az idegenforgalmi adó tehát nem a NAV hatáskörébe tartozik.
Szálláshely üzemeltetőknek kötelező tevékenység, ami némi plusz feladattal jár, de könnyen rutinná válhat ügyintézése, ami így nem lesz több néhány percnél. 2023-ban változtak, egyszerűsödtek a nyilvántartás szabályai is. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az idegenforgalmi adóról, beszedéséről és bevallásáról is.
Mennyi az idegenforgalmi adó 2023-ban?
Az idegenforgalmi adó mértékét a helyi képviselő-testület határozza meg a törvényben rögzített keretekhez igazodva, ezért az adó összege településenként eltérő. A fizetendő díj lehet tételes vagy százalékos. A tételes díj maximális mértéke a 2003-ban meghatározott 300 forint KSH által közzétett inflációval növelt összege, ami 2023-ban valamivel kevesebb, mint 600 forint. Ezt a díjat megkezdett vendégéjszakánként és személyenként kell megfizetni. A százalékos IFA maximális mértéke 4%, adóalapja a szállásdíj vagy ennek hiányában más jogcímen fizetett ellenérték.
A település képviselő-testülete a fenti összegeknél alacsonyabb tételt is meghatározhat, illetve az idegenforgalmi adó kivetése csak lehetősége az önkormányzatnak, de nem kötelezettsége. Az elenyésző turizmussal bíró területeken előfordul, hogy az összeg beszedése és nyilvántartása nagyobb teher, mint a belőle származó bevétel, így az önkormányzat nem veti ki ezt a típusú helyi adót.
Az idegenforgalmi adó célja, hogy a település részesedjen az általa létrehozott és üzemeltetett létesítmények turisták általi használatából, valamint forrást teremtsen arra, hogy kialakítsa az idegenforgalomhoz szükséges infrastruktúrát és növelje a település turisztikai vonzerejét. Ebből a meghatározásból is látszik, hogy a települések viszonya nagyon eltérő lehet az idegenforgalmi adóhoz: ott számíthatunk magasabb tételekre, ahol jelentős az idegenforgalom és az döntően fizetőképes, külföldi vendégkörből tevődik össze, illetve ott, ahol a település méretéhez képest jelentős az általa ellátni szükséges (például közvilágítás, szemétszállítás) üdülőterület mérete.
Kinek kell fizetnie idegenforgalmi adót?
Az a magánszemély, aki adott településen nem rendelkezik állandó lakcímmel és minimum egy vendégéjszakát eltölt köteles megfizetni az idegenforgalmi adót. Jellemzően a szabadidős vagy üzleti céllal utazó vendégek a fizetésre kötelezettek, de a törvény a mentességet rögzíti, így aki egyik mentesülő csoportba sem tartozik, az adókötelezett. Idegenforgalmi adót belföldi és külföldi állampolgároknak egyaránt szükséges megfizetniük.
Idegenforgalmi adó: ki élvez mentességet?
A precíz, de sokszor köznapi szempontból érthetetlen jogszabályi nyelvezet mellőzésével mentességet élveznek az idegenforgalmi adó megfizetése alól: a településen található üdülők tulajdonosai, a 18 évnél fiatalabbak, a fekvőbetegek, a szociális intézmények ápoltjai, az adott település diákjai (középiskolások, egyetemisták, szakképzésen résztvevők), a helyben dolgozó vendégmunkások, a helyben hitéleti tevékenységet folytató egyházi személyek, a közszolgálati kötelezettséget teljesítők, a fogvatartottak és a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátók. A törvényben bonyolultan megfogalmazott, de életszerű esetekben a helyi lakókat, ingatlantulajdonosokat és helyben szolgálatot teljesítő rendőröket, katonákat meglátogató rokonok is mentesülnek, amennyiben a meglátogatottak lakhelyén szállnak meg.
A koronavírus járvány alatt többször is felfüggesztésre került az idegenforgalmi adó fizetésének kötelezettsége, de 2021. július 1-től ismét meg kell azt fizetni.
Kinek kell beszednie az idegenforgalmi adót?
Ugyan az idegenforgalmi adó megfizetésére a vendég kötelezett, de beszedése a vendéglátó kötelessége. Amennyiben a vendéglátó elmulasztja az idegenforgalmi adó beszedését, úgy azt neki szükséges megfizetnie. Az adót a szállásdíjjal együtt kell megfizettetni, amennyiben a szállásadó ingyenesen adta használatba a szálláshelyet, úgy legkésőbb az ott-tartózkodás utolsó napján köteles beszedni azt.
Az idegenforgalmi adót készpénzben, kártyával fizetve vagy banki átutalás formájában is beszedhetjük, de SZÉP kártyáról és más kizárólag a szállásdíj kifizetésére felhasználható juttatásból nem vonhatjuk le. Az idegenforgalmi adót mindenképpen forintban kell beszednünk, abban az esetben is, ha a szálláshely ára euróban lett meghatározva.
Hogyan kell nyilvántartani az idegenforgalmi adó befizetését, beszedését?
Az idegenforgalmi adó beszedésének nyilvántartására vonatkozó szabályok 2023. január 1-én módosultak. 2020 óta kötelező a szálláshelykezelő szoftver használata, de idéntől megszűnik az ezzel párhuzamosan vezetett papír alapú vendégkönyv vezetése azon településeken is, ahol ezt eddig helyi rendelet előírta. Ezentúl a vendégek és vendégéjszakák regisztrálása csak elektronikus úton történik és az idegenforgalmi adó bevallásban szereplő adatok ellenőrzésére is csak ez a felület szolgálhat. Ugyanakkor nem szűnik meg az előzetes regisztráció és a havi bevallás kötelezettsége.
Az idegenforgalmi adó helyi önkormányzati adó. A beszedésével, ügyintézésével kapcsolatban kérdésünkkel a települési önkormányzatot kell keresnünk, nem a NAV-ot. Regisztráció a települési önkormányzatnál történik. Befizetnünk az adót szintén az önkormányzatnak és nem a NAV-nak szükséges. Budapest esetében a kerületi polgármesteri hivatalban érdemes érdeklődnünk a helyi szabályozás részletei felől.
Idegenforgalmi adó számlázása: hogyan kell helyesen számlázni?
Az idegenforgalmi adó nem számít bele a vállalkozás bevételébe, arról számlaadási kötelezettséggel nem rendelkezünk, ugyanakkor a vendég kérheti, hogy számviteli bizonylatot állítsunk ki megfizetéséről. Erre alkalmas lehet pénztárbizonylat kiállítása, vagy elektronikus számlák kiállítása esetén az idegenforgalmi adó mértékének és megfizetési kötelezettségének feltüntetése a megjegyzés rovatban. Utóbbi esetben érdemes feltüntetni, hogy az ügylet az Áfa törvény hatályán kívül esik.
Amennyiben helytelenül, a szállásdíjjal egyben történik az idegenforgalmi adó kiszámlázása az csökkenti az ÁFA alanyi adómentességi és KATA keretet is, noha ezekbe nem tartozik bele.
Hogyan kell bevallani az idegenforgalmi adót?
A szálláshely-szolgáltatási tevékenység megkezdése előtt regisztrálnunk kell magunkat a települési önkormányzatnál, majd a regisztrációt követően minden hónap 15-ig le kell adnunk az előző hónapra vonatkozó idegenforgalmi adó bevallását, valamint meg kell fizetnünk az adó összegét. A bevallás személyesen, postán és a legtöbb önkormányzat esetében elektronikus úton is megtehető. A regisztráció során érdeklődjünk a helyben elfogadott és szokásos ügymenetről.
A bevallás nyomtatványai településenként eltérnek, de tartalmukat tekintve alapvetően azonosak. Jellemzően könnyen értelmezhető, egyoldalas dokumentumok, ritkábban három eltérő tartalmú lapból állnak össze – utóbbiaktól sem kell megijedni. A dokumentum első fele (főlap) a szállásadó adatait tartalmazza, illetve a bevallással érintett időszakot. Ezután a szálláshely adatai mellett az adott szálláshelyre vonatkozó tételes bevallás szerepel: az ott eltöltött összes vendégéjszakák száma, külön feltüntetve az ebből valamilyen jogcím alapján mentesülőket és a megfizetendő idegenforgalmi adó összegét. A több lapból álló bevallások esetén ez a második, az úgynevezett betétlap. Abban az esetben, ha valaki több szálláshelyet is üzemeltet, akkor több betétlapot is ki kell töltenie, majd a bevallás harmadik felében összesítve is meg kell adnia az adatokat. (Ha olyan településen van több szálláshelyünk, ahol csak egyoldalas a nyomtatvány, akkor minden szálláshelynél külön-külön ki kell töltenünk a teljes dokumentumot.)
Az idegenforgalmi adó bevallásának és befizetésének elmulasztása komoly büntetést is vonhat maga után, amit a helyi önkormányzat vet ki.