Előfordulhat olyan helyzet az ember életében, hogy az egyéni vállalkozás szüneteltetése a megoldás arra a helyzetre, amely előállt. Talán másik munkánk akad, talán nem elég jövedelmező a cég, az is lehet, hogy olyan helyzet állt elő országos viszonylatban – láttunk már példát mindenre az utóbbi években. Bármi is az oka, ezt nem kérdezi senki, ellenben van lehetőség akár három évre is szüneteltetni a vállalkozásunkat. Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan, mennyi időre lehet szüneteltetni az egyéni vállalkozást, és mik azok, amikre mindenképpen érdemes odafigyelni, ha úgy döntünk, a vállalkozásunknak pihenőre van szüksége.
Egyéni vállalkozás szüneteltetése: kinek lehet?
Az egyéni vállalkozást értelemszerűen az szüneteltetheti, akinek van élő, működő egyéni vállalkozása, amelyben pénzkereső tevékenységet folytat. Egyéni vállalkozónak számít a közhiteles nyilvántartásban nem szereplő, de egyéni tevékenységet folytató ügyvéd, állatorvos, bírósági végrehajtó, közjegyző és szabadalmi ügyvivő is, de rájuk más szabályok vonatkoznak a vállalkozás szüneteltetése kapcsán. A 2009. évi CXV. törvény az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről meghatározza, a vállalkozás indítása mellett azt is, hogy ki és miképpen, valamint mennyi ideig tudja szüneteltetni a vállalkozását.
Vagyis bárkinek, akinek egyéni vállalkozása van, jogában áll szüneteltetni a vállalkozását meghatározott időtartamra. Ez idő alatt nem kell fizetni a személyi jövedelemadót. A társadalombiztosítási hozzájárulást viszont igen.
Viszont számlát sem tudunk kiállítani a szüneteltetés időszaka alatt, hiszen semmilyen tevékenységet nem folytathatunk, amely a szüneteltetett vállalkozáshoz kapcsolódó pénzkereseti tevékenység.
Hol tudjuk szüneteltetni az egyéni vállalkozásunkat?
Alapvetően két felület áll a rendelkezésére annak, aki szeretné az egyéni vállalkozását szüneteltetni. Az egyikhez szükséges ügyfélkapu, mert a webes ügysegédet azon keresztül lehet elérni. Ez a webes ügysegéd egy nyilvántartó, és a megfelelő változásbejelentő űrlap kitöltésével és elküldésével meg is tettünk mindent, amit lehet.
A másik megoldás a telefonos ügyintézés, a NAV infóvonalán.
Mindkét esetben a bejelentés beérkezését követően a NAV nyilvántartásba veszi a vállalkozás szüneteltetését, és a szüneteltetés tényéről és kezdő napjáról értesítést küld a webes ügysegéden keresztül a vállalkozás tulajdonosának.
Egyéni vállalkozás szüneteltetése: hogyan lehet webes ügysegéddel elintézni?
A webes ügysegéddel történő vállalkozás-szüneteltetéshez feltétlenül szükség van élő, működő Ügyfélkapura. A webes ügysegéd oldalán megtaláljuk az Egyébi vállalkozó aloldalt. Itt találjuk meg a megfelelő nyomtatványt. Ugyanezen keresztül kell benyújtani a nyomtatványt, amely a NAV-hoz érkezik, aki mielőbb feldolgozza azt, és értesíti a vállalkozót a szüneteltetés tényéről és kezdő napjáról.
Kérdés esetén a NAV infóvonalán is lehet információt szerezni az 1819-es számon, vagy a NAV ügyfélszolgálatán.
Hogyan lehet telefonon keresztül szüneteltetni az egyéni vállalkozást?
Telefonon keresztül úgy lehet szüneteltetni, hogy felhívjuk a NAV infóvonalát, megvárjuk a kezelő bejelentkezését, majd bediktáljuk neki a megfelelő adatokat. Ez – a telefonos várakozás hosszú perceitől eltekintve – talán gyorsabb módszer, ezzel már rögtön másnap elindul a vállalkozás szüneteltetése.
Mennyibe kerül az egyéni vállalkozás szüneteltetése?
Az egyéni vállalkozás szüneteltetése nem díjköteles, ezen felül illetékmentes – magyarul nem kerül semmibe.
Milyen papírok szükségesek az ügyintézéshez?
Az ügyintézéshez nem szükséges semmilyen papír. Szükséges megadni viszont a vállalkozás adószámát, valamint a vállalkozás és a cégvezető adatait, hiszen a NAV így tudja azonosítani a szüneteltetendő vállalkozást.
A lakóhely önkormányzatához sem szükséges bejelenteni az egyéni vállalkozás szüneteltetését, mert az önkormányzat a közhiteles nyilvántartásból tud tájékoztatni a szüneteltetés tényéről. Ha ez nem történik meg, akkor viszont be kell jelenteni a tényt az önkormányzatnál, erre a célra van egy nyomtatvány, amit az önkormányzatnál lehet elérni.
Mennyi ideig lehet szüneteltetni az egyéni vállalkozást?
A minimum időtartam, amíg lehet szüneteltetni a vállalkozást, egy hónap, a maximum pedig három év, a 2021. július 1. után szüneteltetett vállalkozások esetében. Azelőtt, 2017. január 1.-től legfeljebb 2 évig lehetett szüneteltetni a vállalkozást, 2016. december 31. előtt szüneteltetett vállalkozás esetén pedig maximum 5 év volt a szüneteltetés felső határa.
Amennyiben a szüneteltetés maximálisan igénybe vehető ideje lejárt, az a vállalkozás automatikusan megszűnik. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy idejében reaktiváljuk, újra elindítjuk a vállalkozást. Ilyenkor, hogyha az utolsó pillanatban csinálnánk meg a vállalkozás újraindítását, figyeljünk, mert a bejelentést követő nap lesz az, amelyiken újra életre kel a cég.
Mire kell figyelni az egyéni vállalkozás szüneteltetése során?
Fontos, hogy amikor a vállalkozásunkat szüneteltetjük, akkor valóban ne végezzünk ahhoz kapcsolódó kereső tevékenységet.
Arra is érdemes figyelni, hogy ha a vállalkozás szüneteltetése megindult, és a kezdő napot bejegyezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az egyéni vállalkozók nyilvántartásába bekerült. akkor utólag már nem lehet módosítani rajta. Ezen kívül a szüneteltetés kezdőnapjától számított 30 napig nem indítható újra ugyanaz a vállalkozás. Ha tehát mondjuk 2022. december 31. napján jelentjük be a vállalkozás szüneteltetését, akkor 2023. január elsejétől kezdődik a szünetelés, és január 30.-án tudjuk újra benyújtani a nyilatkozatot, hogy a vállalkozás újra működjön. Ebben az esetben január 31-től él újra a vállalkozás.
Lényeges tudni, hogy a vállalkozás szüneteltetése alatt KATA-s vállalkozó esetén a vállalkozónak magának kell befizetnie az egészségügyi hozzájárulást, ha a társadalombiztosítás révén fenn szeretné tartani a biztosítási jogviszonty. Ez 2022-ben 8400 forint, vagyis napi 280 forint.
További tudnivalók
Azonban ha hónap közepén kezdődik a vállalkozás szüneteltetése, akkor arra a hónapra még ki kell fizetni a NAV felé járó illetékeket, és a tételes adót.
A szüneteltetés során megszüntethető a céghez tartozó bankszámla. A szüneteltetés tényét tehát a bank számára is be kell jelentenie az egyéni vállalkozónak.
Megnyugtató tény, de azért érdemes odafigyelni arra is, hogy ha alanyi adómentes vállalkozásunk van, akkor az alanyi adómentesség értékhatárát az áfa törvény naptári évre határozza meg. Ha tehát szüneteltetjük a vállalkozásunkat, az éves értékhatárt nem kell arányosítani. Tudni kell viszont az értékhatárt már a naptári év elején.
Az iparkamaránál be lehet jelenteni a vállalkozás szüneteltetését. Abban az esetben nem szükséges a kamarai tagdíjat befizetni, ha a szüneteltetés egy naptári év teljes egészét felöleli.
Ha pedig újra akarjuk indítani a vállalkozásunkat, ugyanígy néhány kattintással vagy telefonon a webes ügysegéddel be tudjuk indítani újra, és megszüntetjük a szüneteltetést.
A vállalkozás szüneteltetése időnként olyan dolog, amit meg kell tenni, mert ez az egyetlen megoldás. Viszont nem annyira bonyolult, mint gondolná az ember. Ha bármilyen kérdése van a vállalkozás szüneteltetése kapcsán, vagy bővebb felvilágosításra van szüksége, forduljon hozzánk bátran, és nemsokára felvesszük Önnel a kapcsolatot.